Egy pillanat

Mondd, hogy élhetnél úgy, ha egyre hajt, űz a gond és csak a jövőt kémleled?! 

Mért csak a jövő problémáit látod ahelyett, hogy a jelen lehetőségeit keresnéd?!

És mondd mi haszna az életnek, mit ajándékba kaptál, ha eldobod, s az Élet helyett a Létet választod?! 

.   .   .

Nézd csak, hogy él egy apró tiszavirág. Neki nincs holnap, neki csak a pillanat van. Egyetlen nap! Mégis mily örömteli Élet is az… megszületik, s szárnyra kap, a szélre bízza magát, játszik és élvezi a jelen pillanatát... Nem gondol a holnapra, nem gondol arra, hogy mi lesz, sem arra, hogy mit szeretne. Nincsenek szívében aggodalmak, félelmek a jövő felé, hiszen Ő tudja: szeretni és élni csak a jelenben lehet. És milyen bölcsen is éli Ő aprócska életét: hiszen a jövő nem fogja jóvátenni a jelen mulasztásait.

Légy hát tiszavirág! Megérdemled, hát engedd, hogy a jelenben rejlő szabadság legyen a Te új otthonod! Szárnyalj! Bízd magad Istenre, az Ő szeretete legyen a Te útmutatásod. Az ő sugallatai legyenek a Te orkánjaid! Bízd magad az isteni útmutatásra, és engedd, hogy a pillanat legyen a Te hatalmad temploma…

.   .   .

Az életed egy pillanat, mely örökké tart, nincs tegnap és nincs holnap… Csak a pillanat van. Nem élhetsz a múltban, sem pedig a jövőben; a múlt, s a jövő csupán a létet kínálja Neked. Egy létet, mely fájdalmat szül, hiszen a vágyott boldogságot csak a jelen kapuin túl találhatod. A többi csak képzet, kivetített kép, melyek elfordítják szemedet a valóságról. Ez egy visszahúzó erő, mi folytonos gátakat teremt. A múlt a panasz, a jövő az aggodalom, csupa negatív hatás, mik meggátolnak Életed feladatában, abban, hogy a Te valós utadat járd. Hiszen ahogy megoldasz egy problémát, egy másik születik, és ez a másik teljesen váratlanul, nem várt helyen és nem várt időben csap le rád… hiszen te már megint a múlton, vagy a jövőn gondolkoztál. Ne várj feloldozást addig, míg ebből a körforgásból önként ki nem szállsz. Viszont hatalmad meg van hozzá, a Te kezedben van a döntés! Mit választasz: fájdalmat, szenvedést, örökös gyötrődést, vagy pedig boldogságot és szeretetet?… Én enyhíteni tudom fájdalmad, hiszen ott vagyok melletted, és ha kéred, segítek Neked. De kiszabadítani nem tudlak, Te választottad ezt… 

És milyen sokan is kínozzátok magatokat, vállalva önkéntes kálváriát. De jól vigyázzatok ez nem a felemelkedés kálváriája, hanem épp ellenkezőleg, ez az alámerülés kálváriája… És bizony, fáj szívemnek, ha ezt az utat választjátok. Hiszen én nem ezt az utat szántam Nektek, ahogy Atyátok sem… nem erre születtetek… Így ahelyett, hogy felém fordulnátok, és együtt merülnénk alá a pillanat szépségeiben, az önbecsapást választjátok, melynek végén nem vár más csupán fájdalom és veszteség… Itt az idő – ezért szólok hozzátok – , forduljatok vissza az önbecsapás, önámítás útjáról… 

És Most pihenj meg, engedd el kavargó gondolataidat. Fordulj egy pillanatra befelé, majd nyisd ki a szemed, és nézz körül… nézd meg mi vesz Most körbe… érezd milyen érzések áramlanak Most Benned és körülötted, éld meg végre a pillanatot!… És végül, nézz mélyen Szívedbe, mire vágyik Ő? Mire vágyik lelked, mit már oly régóta elfojtasz magadban?… Arra, hogy a múlt fájdalmaival éljen tovább, vagy esetleg a jövő félelmeivel… vagy pedig arra, hogy végre megnyílhasson, kitárulhasson a világnak és, hogy Te boldog légy?… S mikor a válasz megnyilatkozik benned, szíved is megpihen, hiszen a felismerés pillanatában szíved, az Én szívemmel dobban. Hiszen a két szív egy úton van már, mindketten a szeretet útján leszünk... együtt.

Kitárod szíved és felém fordulsz, hisz végre szívedbe fogathatsz, mire oly régóta vártam már… Szeretlek Téged! – Jézus

.   .   .  

Ne feledd, a boldogság már megadatott, ott lakozik szívedben! Nem a múlt, és nem is a jövő fogja Neked feltárni ezt… a boldogság Benned van, és a Mostban kell meglelned!