2011. május 22., vasárnap

Fényküldöttek!


A szeretet harsonái vagytok Ti!

Fényharcosok, akik egytől- egyig feladattal születtek le erre a Földre. Mindegyikőtök érzékenysége egyedi és utánozhatatlan – a tökéletes egész egy- egy részei vagytok Ti. Egyediek, és mégis hasonlóak.
Bár eszközeitek, képességeitek mások, egy célért harcoltok!

A fény fenntartói, egy ébredés előfutárai vagytok.
Áldásai vagytok Ti a Földnek, hiszen puszta létezésetekkel képesek vagytok megváltoztatni a körülöttetek élőket. Képesek vagytok, magasabb rezgéseiteket szétsugározva, ébredésre sarkallni a szunnyadó lelkeket. Visszarántjátok őket a sötétségből, miközben fényt, békét és nyugalmat adtok át nekik.

Egy magasabb tudatosság útját járjátok már, ami nagyobb felelősséggel is jár. Régóta terelgetünk már Titeket, számos jelet kaptatok már… Mindig is sejtettétek, szívetek mélyén mindig is tudtátok, mire is vagytok hivatottak. Megerősítettünk már Bennetek annyiszor, és most eljött az idő. 
Itt az idő, hogy előlépjetek, és fénymunkásokká legyetek.

Ég és Föld összekötői vagytok Ti, egy átmeneti világ gyermekei. Közvetítsétek, hát szavunkat! Nyíljatok meg nekünk, fogadjátok a felétek áradó fény- és szeretet energiáját! Legyetek élő csatornák, a fény csatornái, amin keresztül eljuthat a fény a Földre, és szétáramolhat.

.   .   .

Egyéni megnyilvánulásaitok is hatalmas erőt rejtenek magukban, de együtt, egy Egységben, összefogva vagytok a legerősebbek. Együtt kell meggyógyítanotok a Földet, és a rajta élő embereket. De ne feledjétek, nem erőszak és ráerőltetés útján – a példamutatás, a szeretet a Ti fegyveretek.

.   .   .

Gyógyítók! Gyógyítsatok! Tanítók! Tanítsatok! Művészek. Alkossatok!...

2011. május 20., péntek

Egy őrangyal üzenete 2.


Az Ég küldött most hozzád, hogy megerősítselek és emlékeztesselek.
Emlékezned kell, miért is vagy jelen a Földön.

Te jelölted ki utadat. Két élet közt lélekként lebegve, Te választottad ki nehézségeidet… Te írtad meg feladataidat. Tisztán láttad, hogy mik azok a döntések, helyzetek, amiket meg kell most élned ahhoz, hogy közelebb juss a vágyott beteljesüléshez. Nem kell kételyek között gyötrődnöd, hiszen szíved mélyén tudod, jó úton jársz, azon az úton, melyet felsőbb éneddel együtt, teljes tudatosságban elterveztél. 

Tudom, néha kitartani a legnehezebb, de minden egyes nehézséggel egyre erősebb, és erősebb leszel. Mikor tetteid nyomán béke tölt el, tudni fogod, a helyes úton jársz. 
Légy békés, és nyugodt.

Leckék ezek, amiket meg kell tanulnod… és meg kell értened, ezek érted vannak, nem pedig ellened. Bízz hát magadban, isteni valódban, bízz az Ég óvó szeretetében, és bízz meg Bennem.

.   .   .

Egy tisztulási folyamat részese vagy, természetes hát, hogy olykor-olykor fájdalmak érnek, és olykor-olykor a félelem lesz úrrá rajtad. De ne félj, nincs miért, hiszen az Ég, vigyázó tekintetét sosem veszi le rólad. Vigyáz Rád!

 Ne hagyd, hogy a nehézségek, és a félelmek eltántorítsanak. Ne add fel elkötelezettségedet, légy erős, hiszen azért vagy itt e Földön, hogy beteljesítsd Isten akaratát. 

.   .   .

Kérlek, tartsd meg ígéretünket, mit egymásnak tettünk… ott voltam Veled, mikor megírtad életed történetét. Együtt határoztunk, végig csináljuk… én megígértem, mindig melletted leszek és segíteni foglak. Ha bánat ér, megvigasztallak, ha eltávolodsz, visszatérítelek, ha kételyek gyötörnek, én erőt öntök beléd és, ha félelem tör Rád, elűzöm azt… itt vagyok hát… melletted. Átölelek, és arra kérlek, ne félj… kérlek, maradj az úton… szükségem van rád…

.   .   .

Sose feledd, az Ég szeret és becsül téged, szívén viseli sorsodat…

2011. május 16., hétfő

10 milliós napok


"Ezeken a napokon minden teremtés 10 milliószoros erővel hat!
Ezért ezeken a napokon a legjobb, ha már reggel kinyilvánítjuk, mit szeretnénk elengedni, illetve megteremteni az életünkben, és elképzeljük, átéljük (a nap folyamán akár többször is), amint már be is következett, meg is valósult. Igyekezzünk, hogy az öröm, a harmónia, a béke és a szeretet járjon át bennünket egész nap, és ezeket az érzéseket terjesszük ki családunk tagjaira, barátainkra, az emberiségre, minden élőlényre, és a Földre is.

Fontos, hogy arra gondolj, amit teremteni szeretnél az életedben.

Ha negatív érzelmeid, gondolataid merülnek fel, nyilvánítsd ki, hogy elengeded őket.
A nagy terheid feloldását érdemes erre a napra időzíteni.
Küldj fényt a Földnek és az emberiségnek, és tegyél meg mindent, amit szeretnél, hogy 10 milliószoros erővel hasson!

Ezeken a napokon egy pulzáló ultraviola (UV) sugár keresztezi a Föld útját, amely a 2. univerzumban lévő, magasabb dimenziók egyikéből érkezik. A Föld körülbelül 17 órán keresztül marad ebben a sugárban.
Ez a sugár a szív csakrával rezonál, ragyog és fluoreszkál, a színe pedig kék/bíborvörös. Bár ebben a frekvencia-csoportban is rezeg, felette áll az 1. univerzum (amelybe a Föld is tartozik) színfrekvencia-spektrumának. Azonban lelkünk természete, valamint a 2. univerzum frekvencia-csoportjaiban működő lélekcsoportok miatt a hatás itt is érezhető lesz.
Ez a hatás a következő: minden gondolat és érzelem a tízmilliószorosára növekszik. Igen, minden megsokszorozódik, a tízmilliószorosára. Minden gondolat, minden érzelem, minden szándék, minden akarat - függetlenül attól, hogy jó, rossz, beteges, pozitív vagy negatív - tízmilliószor erősebb lesz.

Mit jelent ez?

A valóságunkat gondolatainkkal teremtjük meg. Valóságunkat tehát az határozza meg, mire irányítjuk a fókuszunkat, mire összpontosítunk. Minden anyag gondolataink eredményeképpen manifesztálódik. Ez az UV sugár felgyorsítja ezeket a gondolatokat, és gyorsabb ütemben szilárdítja meg őket. Így tízmilliószor gyorsabban jelennek meg az anyagi világban, mint egyébként.

Nagyon fontos, hogy ezen a napon tudatos legyél, mert ez a gyorsulás veszélyes is lehet, ha olyan gondolatokra fókuszálsz, amelyek számodra nem tetsző dolgokról szólnak, hiszen azok is gyorsabban jelennek meg a valóságodban. Ugyanakkor ez az UV sugár ajándékká is válhat, ha úgy döntesz.
Te határozod meg gondolataid természetét, de ne feledd: bármire is fókuszálsz, az gyorsabban fog megvalósulni, mint egyébként!

Nem szükséges meditációba merülnöd ezen időszak alatt, bár jó lenne, ha megtehetnéd. A kulcs időszak (időzónáktól függetlenül) a 17:10-es csúcspont! Ha ebben az időszakban lehetőséged van arra, hogy találj egy csendes helyet, akkor telepedj le ott, hogy fókuszálhass.
Gondolataidat összpontosítsd bármire, amire vágysz! Amire a Földnek és az emberiségnek szüksége van, szeretetteljes, pozitív gondolatokat táplálj.

Ez egy ajándék, válasz az imáinkra, egy úgynevezett életvonal, amely a mi univerzumunkból érkezik.
Hogy mire használjátok, és hogy részt vesztek-e benne vagy sem, az rajtatok áll.

A tibeti és a maya kultúrában is megemlítik. Azt mondják, ezeken a napokon egy pulzáló energiasugár érkezik egy másik dimenzióból, ami körbeveszi a Földet.
Ez segíti a Földön a gondolatok, érzelmek, tettek, szándékok és cselekedetek megsokszorozódását!"

10 milliószoros napok 2011-ben:

Február 4.
Május 17.
Július 5.
November 17.
 

Amikor a szívek megváltoznak - 2012


Új idők jönnek, és Ti már érezhetitek a fény magasztosabb valóját.

Egyre több hirtelen felismerést tapasztalhattok, mik alapjában rengetik meg eddigi, elavult világnézeteiteket. Egyre mélyebb vágy születik Bennetek, hogy megismerjétek életetek célját és ezzel együtt, be is teljesítsétek azt. Érzitek, egyre több tennivalótok van, és érzitek, többé már nem állhattok félre, kifogásokat keresve… hiszen új idők járnak.

.   .   .

Az elkövetkezendő változások, bekövetkeznek a gondolatokban, az érzésekben, abban a hozzáállásban, ahogy a dolgok „alacsonyabb természetét” magasabbal helyettesítjük.

De sokkal inkább szól ez a „szívek” megváltozásáról, mint bármi másról. Mindig, ha a szívben valódi változás történik, az magával hozza az elkövetkezendők változását is. A szív az, ahol a külső és a belső tökéletesen egybeolvad, és tökéletes egységet alkot. Abban a percben, ahogy megváltozik, minden más is változáson megy át.

Az emberek mindig túl nagy hangsúlyt fektetnek a külsőségekre. Kívülről, másoktól várják a segítséget, másoktól várják a változást… kívülről megpróbálnak mindent széppé és jóvá varázsolni, mindhiába. „Egy tiszta ház nem ér fel egy otthonnal”. Ezek az emberek hibát, hibára halmoznak, miközben örült energiákkal próbálják életüket megváltoztatni. Folytonos kényszer gyötri őket… állandóan csinálnak, csinálnak és csinálnak valamit, majd újra törik és törik a fejüket valamin, ami aztán megint nem működik… és végül „kiégnek”.
Pedig ott van előttük a válasz, de képtelenek meglátni… a szív megváltoztatása megoldaná a problémát. A szívedben rejlik minden kulcs! Amit tenned kell, az csupán annyi, hogy átlépsz szíved kapuján.

A hamis önazonosságok, értelmezések, e világ hamis illúziói mind elhullnak, amint a lélek képessé válik az igaz egység kinyilvánítására. De ezt nem szabad félelemmel teli szívvel várni, hanem sokkal inkább szeretettel. Amiről lehull a lepel, az döntő és elkerülhetetlen az emberiség sorsára nézve. Ez alól senki sem kivétel. Viszont van választási lehetőség abban, hogy ki  hogyan szembesül mindezzel.

Akik szeretettel közelednek hozzá, megtalálják a beteljesedéshez vezető utat. 
De a hamis képeknek, melyek uralják ma az emberek életét, meg kell szűnniük. Mikor az ember képes lesz felülemelkedni, mikor az ember már végérvényesen a szeretetet választja, megtörténik azoknak erőknek a pusztulása, melyek az emberi jósággal szemben akarnak fenn maradni. És ekkor visszaáll mindaz, mely már egy emelkedettebb tudatosság állapotából fakad.

.  .   .

Azt, hogy ezt az eseményt, ki hogyan éli meg, mindenkinek a saját választása. Viszont függetlenül attól, hogy a változás milyen hatást gyakorol az egyénre, mindvégig igaz marad:  az egész emberiség meg lesz áldva a változás eredményeivel, a szeretet erejével. 

2011. május 13., péntek

Karma - egy kicsit másképp


Mindannyian tudni akarjuk hová tartunk, hogy vajon mit hoz a következő pillanat?!  Reménykedünk, valamilyen szinten van választási és döntési képességünk a jövőre nézve.

Mennyi rejtély, és őrlődés, mennyi stressz és önsajnálat… mind alól, felszabadíthatnánk magunkat, ha megfigyelnénk az ok és okozat előre megjósolható törvényét. Hiszen bármit teszünk, az visszaszáll ránk, és bármit is adunk, azt hasonló módon visszakapjuk.

.   .   .

Az Univerzum végeláthatatlan szövedéke telis- tele van energiával, rezgésekkel. Számtalan apró részecske kering szerte a Világban, más- és más rezgéseket bocsátva ki. Mindegyik egyedi, és mégis mind, Egy. Van egy közös dolog Bennük. Mindegyikben kivétel nélkül, ott van a Forrás eszenciája, egy „isteni részecske”.
Ez az „isteni eszencia” a lét alapköve, mely a végtelenséget formálja meg, és egyesíti. Ez az, mely tovább nem bontható, tovább nem csökkenthető, mely mindennek a kiindulópontja.

Ezen kis részecskék megszámlálhatatlan sokasága tartozik Univerzumunkhoz, folytatva állandó körkörös mozgást. És ezeket a kicsiny részecskéket a szív mozgatja, a Te szíved a mágnes. Bármilyen helyzetben is vagy, részecskék millió vesznek körül, melyek ráhangolódnak szíved rezgésére, hozzákapcsolódva energiamezejéhez. Ezek a részecskék biztosítják az élet számára az egyensúlyt és a különböző kapcsolatokat.

Életútjukat mindig a szeretet irányítja. 

Vannak, melyek csak ideig- óráig vannak melletted, majd visszatérnek „jogos használójukhoz”. Egy mosoly, egy érintés adta őket Neked…

 Vannak, melyek egy életen át Veled tartanak. Ezek azok, melyeket csere útján kaptál. Egy kapcsolat adta Neked, lehet az szerelem, barátság vagy akár egy egyszerű szimpátia; mikor szívetek felismerte a másikban jelenlévő szeretet tüzét. Ilyenkor e szeretet eszenciák célja, hogy a két ember közötti szeretet elválásuk után is ott maradjon szívükben, mint egy lenyomat, egy emlék, melyre, ha rágondolsz mindig szeretettel fog eltölteni.
 Ezáltal közösen élhettek le egy életet, akár úgy is, hogy fizikailag távol vagytok egymástól…  

Vannak, melyek családfád által jönnek hozzád, alkotva ezzel egy végeláthatatlan generációs vonalat. Mi most Tiéd, visszatér majd az elkövetkezendő generációk gyermekeihez, hogy támogassa Őket, egyengesse útjukat. Szereteted ott lesz velük, hiszen most már, ezek a kis részecskék a Te szereteted rezgéseit is magukba ölelték. Általuk megoszthatod velük szeretetedet, megoszthatod velük, mire szíved vágyik.

De vannak olyanok is, melyek sosem válnak el Tőled, mindig Veled maradnak. Ezek azok, melyeknek a Te szíved jelölte ki életútjukat, ezek azok, melyekkel megteremtetted Életedet. Egy részük hozzákapcsolódik lelkedhez, állandóan követve Őt… hiszen már a Te szíved szeretete táplálja Őket. Másik részük pedig, mikor elhagyod e földi létet, olyan helyekre távozik, melyeket szereteteddel megjelöltél… és várnak Rád, amíg szíved újra nem hívja őket. Gondolj csak bele, a Világ hány helyén várakozik rád „lenyomatod”, várva, hogy újra kapcsolódhasson szívedhez… Hányszor érezted azt, első gondolatra egy teljesen ismeretlen helyen járva, hogy az otthon melege tölti el szívedet. Egy ismerős érzés, mintha már jártál volna ott… mintha közöd lenne azokhoz az erdőkhöz, városokhoz… és valóban, szíved sosem csap be. Ki tudja mikor, ki tudja hány élettel ezelőtt, de már éltél ott, és boldog voltál.

A szereteted által életre keltett részecskék örökre veled maradnak, mindegy milyen módon, de egy örök és állandó lenyomatot hagyva a világban.

De van, mikor a tiszta szeretet közé, más érzelmek vegyülnek – harag, düh, sértettség. Ilyenkor, az addig oly biztosan körületted keringő szeretet eszenciák, elveszhetnek. Hiszen minél bizonytalanabb szereteted, annál kevésbé fogod magadénak tudni, ezen kis részecskéket. – Hogy miért? Mert őket csupán a tiszta szeretet irányítja. Amennyiben szereteted, és életed nem világos, hanem zavart, hazugságokkal és csalással fűszerezett, annyiban életrészecskéid elveszhetnek azoknak az életrészecskéi között, akiket megsértettél, megbántottál. Ez egyik félnek sem kellemes, fájdalommal jár. Hiszen az elveszett életrészecskék ezután „zálogba” kerülnek, amíg az adóságot ki nem fizetted. Amíg le nem róttad adóságod, amíg vissza nem térsz a tiszta szeretet útjára.

.   .   .
Ez hát a karma…, ha szeretsz, válaszod mindig szeretet lesz, de ha eltévelyedsz a szeretet útjáról, meg kell tanulnod visszatérni, mikor is a szeretet mellé, már fájdalom is vegyül…

2011. május 11., szerda

Bocsáss meg!


Mindenkit érnek sérelmek, ez ellen nem tudunk mit tenni. Viszont egy valamit tehetünk… megbocsáthatunk.

Megbocsáthatunk családtagjainknak, barátainknak, vagy egy ismeretlennek; megbocsáthatunk a hatásoknak, melyek nem építő jelleggel hatottak ránk. Megbocsáthatunk, majd folytathatjuk a megbocsátást megállás nélkül, mindezt azért, hogy „tisztán” tartsuk szívünket.

A megbocsátás csodája, hogy ezzel elvágjuk mindazt, ami a múltban nem működött. A közöny, a sértettség, a düh és a harag helyett a szeretet válasszuk.

Ha nem ezt az utat választjuk, sérelmeinket fájó sebekként lüktetve magunkkal cipeljük. Időről-időre feltépjük e sebek varrait, fájdalmat okozva magunknak… és a Másiknak is. Majd a fájdalomtól visszahőkölve elfolytjuk, újra magunkba zárjuk sérelmeinket… évekre, vagy akár életekre. A fájdalom, és a sértettség állandó váltakozásával a seb ott marad bennünk, lelkünkbe ég. És a kezdetben, oly kicsiny sérelem energiamintázatunk részévé válik.

A sértettség haragot szül. A harag tragédiája pedig abban áll, hogy kapcsolatban tart valamivel, ami fájdalmat okozott; valamivel, ami nem működött, ami nem sikerült, ami elárult, ami becsapott. Mégis csüggünk a haragon, mint egy életadó forráson, pedig ez a „forrás” nem ad, hanem elvesz… Ránk nehezedik és elvonja figyelmünket. Elvonja figyelmünket az életről, a szeretetről; megakadályoz abban, hogy betölthessük a nekünk szánt szerepet.

A neheztelések rendetlenséget és zavart keltenek lelkünkben és szívünkben. A bennünk lakozó békét és nyugalmat hatalmas zúgás és csörömpölés váltja fel. Majd veszteséget, veszteségre; fájdalmat, fájdalomra halmazunk… eltévelyedünk, hiszen a zúgásban nem halljuk szívünk szavát.

Mennyivel könnyebb lenne, ha túltennénk magunkat a nehézségeken és megbocsátanánk a felgyülemlett sérelmeket és csalódásokat! Mennyivel könnyebb lenne, ha végre megértenénk a megbocsátás szentségét!

A megbocsátás nem csak feledés, hanem annak megértése, mi nem működött, és hogyan is történt meg minden. Nem figyeltünk eléggé, nem voltunk hajlandók meghallani a másikat, képtelenek voltunk meglátni ismétlődő hibáinkat, vagy esetleg nem láttuk a másik szemében szikrázó szeretet fényét?!... Nem tesszük helyesen, ha feledünk, és később ugyanaz megismétlődik.
És a megbocsátás, nem csupán megértés, hanem feloldozás, újjászületés a szeretet oltárán.

A megbocsátás nem jelenti saját magunk feláldozását, nem jelenti azt, hogy megadjuk magunkat mások ismétlődő sértéseinek. A megbocsátás célja a negatív kötődésektől való felszabadítás. Az, hogy energiáink ne csapongjanak, hanem szívünkben összpontosuljon a szeretet energiája. A megbocsátással helyre áll bennünk a szeretet, visszanyerjük életkedvünket, és azok is visszanyerik, akiknek megbocsátottunk. Ösztönösen visszakerülünk az életbe, és újra kezdjük élni azt.

.   .   .

De először magadnak kell megbocsátanod. Jöjj rá, hogy a legfontosabb személy, akinek megbocsátással tartozol, akinek szeretettel tartozol, az Te magad vagy! 
Ha, ezt képes leszel meglépni, egyre inkább leszel a szeretet, ami vagy!

2011. május 8., vasárnap

A fényküldött imája


„Igaz önvalóm, Isten és a Szeretet valóságában időzöm.
Ebben a központban, mint egy hurrikán közepén,
 minden nyugodt, biztonságos és békés.
Hatalmam, bölcsességem és békém abból ered,
hogy ebben a középpontban maradok.
Kérem Isten és az ő angyalainak spirituális támogatását,
hogy tudatomat mindig átitassa az igazság.
Szándékosan elengedem ragaszkodásomat az anyagi világhoz,
tudva, hogy ezzel hatékonyan segíthetek másokon.
Bízom Istenben, hogy mindennel ellát, amire szükségem van,
irányítson minden utamon.
Elfogadom a szeretet és öröm állandó jelenlétét,
tudva, hogy megérdemlem a boldogságot
és az egészséget.
Önszántamból, szeretettel elengedek minden
egóból eredő ítélkezést önmagamról
 és a többi emberről, tudva, hogy minden,
amire vágyom attól az elhatározásomtól függ,
hogy akarom-e megtapasztalni az egységet a mindennel, ami él.
Tudom, hogy gyógyítanom és tanítanom kell Isten nevében,
és most teljes mértékben késedelem, vagy ellenállás nélkül
elfogadom a küldetésemet.
Felajánlok mindent, ami akadályozna belső hangom meghallásában,
és boldogan bízom belső vezetőmben,
hogy irányítani fog a Fényküldöttek útján,
ahol a szeretet eszköze lehetek.
Elengedem félelmeimet és kétségeimet küldetésemmel kapcsolatosan,
és most elkötelezem magam a tudatosságnak,
hogy mindig halljam Belső Hangomat.
Tudom, hogy ez az egyetlen eszköz,
amire valaha szükségem lesz önmagam
és a világ gyógyításához.
Ámen”
Doreen Virtue

Szabadnak lenni?!


A test síkján a szabadság annyi, mint oda utazni, ahová akarsz, biztonságban élni és szabadon kimondani azt, amit gondolsz.

De vajon tényleg ennyit jelentene a szabadság?! Nem hiszem. Az anyagi világ szabadsága nem hogy szabaddá tenne, inkább még mélyebb rabságba taszít. Az ilyen szabadság sosem fog boldoggá tenni... mindig hiányozni fog egy érzés, egy vágy. Nem más, mint hogy átérezd az Örökkévaló feltétlen szeretetét. Ezt az érzést sosem fogod tudni levetkőzni, eltemetheted magadban és mély tagadásba kezdhetsz, de megválni tőle sosem fogsz tudni, ez a Te lényed. A szeretet Te vagy maga! Ez az érzés Veled volt mikor megszülettél, és Veled lesz, mikor elhagyod e földi létet, mint egy örök kapcsolat Forrásoddal…

Ahogy mélyebbre hatolsz tudatodban, a szabadság eggyé válik ezzel az érzéssel. A szabadság benső ismerete annak: ki vagy és mivégből vagy itt e földi létben. E szabadság által kiegyensúlyozottnak, biztosnak, szeretettnek érzed magad. Mentesnek a félelem, a bűntudat, a düh és a féltékenység megrázkódtatásaitól. Ha szabaddá válsz, végre követed Örök Éned hívását, és nekiállsz a feladatnak, ami miatt idekerültél.

.   .   .

Nem számít, hol élünk, nem számít, kik vagyunk – korlátok vesznek körül. Némelyik valódi, némelyiket csak odaképzeljük… de meg kell tanulnunk túllépni rajtuk. Hiába tűnhet első pillantásra ijesztőnek és ismeretlennek, ami ránk vár… ne dőljünk be az álcának! Nem más ez, mint egy letűnőben lévő világ utolsó próbálkozása, hogy eltérítsen… megakadályozzon, hogy visszataláljunk rég elveszett Valónkhoz. Hisz a korlátok túloldalán a szabadság vár…

A szabadságnak hatalmában áll felfedni az illúziókat, érzeteket, melyekről lehet sejtelmed sem volt, mégis rejtekük mögül irányítottak Téged. De ha az Örökkévaló szeretetét választod, megszabadulhatsz az érzelmi poggyásztól, mely oly régóta mázsás súlyként nehezedett szívedre. Egy poggyásztól, mely nem más, mint egy világ rögzült véleménye és ítélete mindarról, milyennek kellene lennie az életnek, vagy épp Neked... hogyan kéne viselkedned, milyen szabályok szerint kellene élned.

.   .   .
Töröld el a korlátokat, és legyél szabad! Hatalmadban áll és jogod van úgy változtatni az életeden, hogy több szabadságban legyen részed. Talán itt az ideje szünetet tartani, hogy átgondold a vágyaidat és a lehetőségeidet.

 A szabadulás kulcsa érzéseidben rejlik, hát igyekezz felszínre hozni elfojtott érzéseid… ezek jelentkezhetnek álmaidban, vagy mint pillanatnyi, hirtelen felvillanások elmédben, vagy esetleg jelen életed adott helyzete tükrözi vissza a rég keresett kulcsot. Nézz körül világodban! Jól érzed magad? Hogyan bánsz önmagaddal? Hogyan bánsz családoddal, barátaiddal, vagy éppen, hogyan viszonyulsz egy ismeretlenhez, ki elhalad melletted az utcán?... Próbáld meg mélyen átérezni fájdalmadat!... Mondd hol érzed?! Ha megijedsz, csak kérj Tőlem bátorságot, és megadatik, hiszen ahogy hajlandó vagy szembenézni fájdalmaddal szeretetem eláraszt Téged, és gyógyírt hoz megtört szíved, és tested fájdalmára. A fájdalom helyét szeretet és béke veszi át.

Ne félj, az Univerzum mindig támogatja a fejlődés, és a szabadság iránti vágyat. Merj szabad lenni, s lépéseidet az Univerzum energiái is támogatni fogják… s szabadságoddal Örök Énedet is megleled…

.   .   .

Azzal, hogy elmenekülsz egy számodra kellemetlen helyzet elől, nem nyersz semmit… a szabadság néha nem az, hogy elmegyünk, hanem, hogy maradunk és szembenézünk a helyzettel, melynek megoldása minket vár…